Majális-kiállítás
16 ápr. 2015
Meghívó MAJÁLIS Május 2-án szombaton szeretettel hívunk és várunk mindenkit majálisunkra, melyet immáron már második alkalommal rendezünk meg hagyományteremtő szándékkal.
Egészség délután
27 febr. 2015
Szeretettel meghívjuk a falu lakosságát a március 4-én 16 órai kezdettel tartandó Egészség délutánunkra. A rendezvény helyszíne a Művelődési Ház.
Kisfalud Község Önkormányzata tisztelettel megköszöni mindazoknak, akik összefogással segítettek a vasárnapi rendezvény lebonyolításában, illetve adományaikkal, tombolatárgyakkal, munkájukkal, részvételükkel segítették a jótékonysági célunk megvalósulását. A Kisfaludiak ismét bizonyítottak összefogásból és emberségből. Köszönet nekik érte! Kisfalud Község…
Kisfaludi Kerékpáros Baráti Kör
04 márc. 2015
Meghívó a Kisfaludi Kerékpáros Baráti Kör következő összejövetelére
A szakkörök már a karácsonyra készülnek, ugyanis szeretnénk egy mini kirakodó vásárt rendezni a munkáinkból. Talán a második gyertya gyújtás alkalmakor.
Első adventi gyertya meggyújtása
02 dec. 2014
Vasárnap volt az első gyertyagyújtás Havassy Bálint László plébános Úr gyújtotta meg az első gyertyát.

Képtár

Kapcsolat

Kisfalud Község Önkormányzata

Győr-Moson-Sopron megye

9341 Kisfalud

Kossuth Lajos u. 61.

(96) 253 102